Jelenlegi hely

Csoportos fejlesztés

TesztjeinkKarrier- és utánpótlás tervezésBeillesztés, integrálásEgyéni fejlesztésCsoportos fejlesztésTeljesítmény menedzsmentKiválasztás és munkakörelemzés
 
A csoport szintű fejlesztések alapját az önismeret jelenti. Ez tulajdonképpen mind az egyes csoporttagok saját „működésére”, mind pedig a csoport egészének működésére egyaránt vonatkozik.
 
A csapatnak a csoporttagok sokfélesége éppúgy válhat előnyére, mint ahogy feszültségek forrása is lehet. A csapaton belüli különbségek és hasonlóságok tudatosítása révén tehát a különböző, ütköző jellemzők egymás kiegészítőivé válhatnak, és a tényleges vagy éppen potenciális belső konfliktusok időben és hatékonyan kezelhetők lesznek.
 
A jól működő csoportokban meg kell tudni teremteni az egyensúlyt az együttműködés és versengés között, illetve az egyéni érdekek és a csoport célok között. Ehhez sokszor kevés a tudatosítás, a megoldáshoz a csapat átformálására illetve építésre is szükség van.
magyar